Follow my blog with Bloglovin

2013. március 29., péntek

Easter bunny nails

Mivel hamarosan itt a húsvét, a körmeimet kicsit az alkalomhoz illően díszítettem, vagyis kedvet kaptam kicsit alkotni. : ) Nézegettem a húsvéti manikűrőket a neten, és nagyon megtetszett ez  a cuki nyuszi minta. Mivel annyira nem tűnt bonyolultnak, így hozzá is kezdtem. Találtam hozzá egy step by step-et is,amit alul ti is láthattok. Mondjuk én annyiban változtattam, hogy nem az összes körmömre került nyuszi-mert szerintem az már túl sok lett volna-és a többi körmömre többféle színű pöttyöt készítettem. :)
Az alap lakk a Jollie france levendula színe volt.




 Ha ti is kedvet kaptatok hozzá, így el tudjátok készíteni a cuki nyuszikat:

Nektek hogy tetszik?

Ti milyen manikűrrel készültök a húsvétra?: )

Puszii, Ivett

2013. március 28., csütörtök

Mai smink



Mára egy rövidke sminkes poszttal készültem nektek. Mivel volt időm, így sikerült egy picivel több időt szánni a napi sminkemre, és mivel mostanság úgy megkedveltem a kék színt, így egy picit becsempésztem a sminkembe is. Felavattam a régen vásárolt, ám de sosem használt Catrice 4-es szemhéjfestéket is. Az alap az essence Fantasia ezüst színű mono szemhéjpúdere volt, majd a külső V-vonalba tettem a Catrice sötét kék szemhéjfestékből, és elsatíroztam, és a szem alatti részre is tettem egy picit, ott is szintén elsatíroztam. Majd a szemhéjtus, fekete szemceruza a vízvonalra, végül a jelenlegi kedvenc spirálommal zártam a sort. Nem olyan lett a végeredmény, mint amire számítottam, sajnos a Catrice palettája nem a legjobb..:S
A bőröm állapota sem szuper, már alig várom, hogy hazaérkezzek, és bejelentkezzek a kozmetikába..:S Na mindegy nem panaszkodok tovább: D
 De gondoltam megmutatom nektek, mivel már úgy is régen volt sminkes poszt. Holnap még lesz több időm, nyugodtan írjátok meg, hogy milyen sminkeket szeretnétek látni a közeljövőben: )

Használt termékek:

Ti hogy sminkeltetek ma?

Ti hogy álltok a Catrice szemhéjpúdereivel?

Pusziii, Ivett

2013. március 24., vasárnap

Essence Glow Neon Glow lipstick-teszt

Ma bemutatom nektek az Essence egyik újdonságát, amit még múlt hétvégén vásároltam, és ezen a héten sikerült tesztelnem.
A szortiment frissítés már nem most volt, viszont valahogy mindig elkerülte a figyelmem ez a rúzs.

Na de lássuk:


A külső egyszerű, letisztult, de a színe valami csodás:) Tetszik benne, hogy a rúzs külsejének színe megegyezik a benne lévő rúzs színével. A középen lévő essence márkajelzés szerintem igencsak feldobja az amúgy egszerű csomagolást, és a kupak tetején pedig az e betűt találjuk meg:) 



Az alján lévő címkén megtaláljuk a számát,ami 65, és a fantázia nevet is: Glow Neon Glow. A címke szemlélteti hogy egy csillogós árnyalat rejtőzik a kupak alatt: )


És amint a kupak alá nézünk, egyből feltűnik, hogy ez nem egy egyszerű rúzs. Picit mintha átlátszó lenne, és rengeteg csillámot tartalmaz.
 Nagyon hasonlít a Maybelline korábban piacra dobott Pink Lollipop rúzsára, vagy még ha jól tudom a Catrice is kiadott hasonló darabot.
A rúzs nem tekerhető vissza teljesen, a vége egy picit kilóg, de még nem zavaróan. 
Illata különösebben nincs, vagyis én nem éreztem.


Nos, már a haul-os posztomban úgy említettem hogy rúzs-féleség, és igen, nekem a felvitel után nem a rúzs jutott róla leginkább eszembe, inkább mintha szájfényt használtam volna, viszont nem nehezíti el a számat, nem ragacsos.
A kinézet alapján én egy erősebb, feltűnő színre számítottam, viszont felkenve semmi hasonlót nem lehet tapasztalni, inkább csak fényt ad, és néhány ici-pici csillám is megjelenik itt-ott.

Felvitel előtt, naturan

Felvitel után

A tartóssága is nagyon hasonlít a szájfényhez, evés-ivás nélkül 1 órát bír, utána eltűnik a számról. 
Nem szárít szerencsére, viszont nem is hidratál, de ezt nem is várom el tőle:)

Ára: 1.95 Euró

Összességében én örülök, hogy megvásároltam, mert már régebben kinéztem a Maybelinne-nél az ehhez hasonló rúzst, de annyi pénzt nem akartam volna kiadni érte, így annyiban is maradt. 
Viszont ennyi pénzért ez simán megéri, én szeretem használni, hétköznapi sminkekhez, vagy egy erősebb szemsminkhez is jól használható.
És a vidám színű külső mindig felvidít engem : )

Nektek hogy tetszik? 

Puszii, Ivett






Mai manikűr: Essence -cookies and cream-feltuningolva

Ma ismét kedvem volt egy picit alkotni:) Reggel már nagyon belemerültem Pink,Candy,Pop posztja kapcsán ezekbe az úgynevezett Franken lakkokba, a csillámos csodákba*.* Sajnos elég drágán árulják őket, így nem hiszem hogy valamikor rászánom magam a vásárlásra. Viszont gondolkozom rajta, hogy készítek magamnak egy ilyen lakkot, szóval amint beszerzem a hozzávalókat, neki is látok! : )

Aztán ma ahogy arra került a sor, hogy elkészítsem a manikűrömet, igencsak megihletett ez a vonal, és igaz, hogy a végeredmény nem ugyanaz, mert a csillámok nincsenek belekeverve a lakkba, de azért most ezzel is megelégszek:)
De nézzük mit is alkottam:


Először is, a BYS alaplakk felvitele után felkentem a kedvenc nude lakkomat, az Essence 03-as cookies and cream névre hallgató, a régi mini kiszerelésben lévő szépséget. Legtöbbször egy rétegben használom, mert úgy is megállja a helyt, de most a tökéletesség kedvéért a már megszokott két réteg mellett döntöttem.

Aztán végre felavattam, a már régebben vásárolt No name fedőlakkot, amit tele van arany csillámokkal, és sok-sok színes glitterrel.
Végül egy réteget felkentem a Sissi 09-es csodacsillámos lakkból is.

És íme a végeredmény:



Élőben még szebb,főleg ha napfény éri*.*

Felhasznált körömlakkok:

Nektek hogy tetszik?
 Mit gondoltok a Franken lakkokról?Esetleg tervezitek valamelyik beszerzését?

Puszii, Ivett





2013. március 22., péntek

A nyertes...


A blog első nyereményjátéka 20-án éjfélkor lezárult. Ma sikerült összesítenem és sorsolnom is.
A játékra  48-an jelentkeztek, és összesen 137 esélyt szereztek.
A szerencsés nyertest a Random.org segítségével sorsoltam ki.


A nyertes tehát a 21-es számmal:

Thimmyke

Gratulálok! 

Kérlek vedd fel velem a kapcsolatot, és írj egy e-mailt az yvusbeauty@citromail.hu címre, legkésőbb vasárnap éjfélig.

A többiek pedig ne csüggedjenek, mert ez volt az első, de nem az utolsó nyereményjáték a blogon! : )

Puszii, Ivett

2013. március 21., csütörtök

Mai manikűr virág és pillangó mintával

A mai manikűrömhöz az Essence cherry blossom girl trend kiadásból, egy szép, vidám barack színű, 02 -es számú, It's Peach not Cherry névre hallgató körömlakkot használtam. 
Aztán kedvet kaptam egy kis köröm nyomdázáshoz, mert már úgyis régen készítettem valami mintát a körmömre: ) Végül egy pillangót választottam a mutató ujjamra, és virág mintákat a gyűrű ujjra.

2 rétegben

De még mindig nem éreztem tökéletesnek, így még feldobtam egy kis extrával is, ami nem lehetett más, mint a csillogós lakk, amit a nyomdázatlan körmeimre tettem, plusz a pillangó,és a virágok is kaptak belőle picit, így csilli-villi pillangóm lett : ) 




Nektek hogy tetszik? Szoktatok körömnyomdát használni?

Puszii, Ivett



2013. március 20., szerda

Pedikűrözés otthon

Még ha lassan is, de közeledik a jó idő, a szandálok, papucsok időszaka, amit én nagyon imádok: ) Ilyenkor közszemlére kerülnek a lábak..és a repedezett sarkak, csúnya körmök-amit ugyebár nem is kell mondanom, hogy nem szép látvány. Úgy gondolom, hogy nem csak ilyenkor, hanem az év többi szakában is kellő figyelmet kell fordítani a lábápolásra.
Igazándiből ez nem nagy ördöngösség, és nem mondok új dolgokat, csupán bemutatom hogy én miket használok és hogyan oldom meg ezt a dolgot: )


Ha Magyarországon tartózkodom, akkor szinte mindig elugrom a kedvenc mani-pedikűrösömhöz, és rá bízom ezt a procedúrát, de mivel sajnos ez ritkán fordul elő, ezért magamnak otthon kell megoldanom ezt a helyzetet.

Először lemosom a régi lakkot-igen, én mindig lakkozom a lábkörmeim, enélkül csúnyának érzem a lábam..-majd jó meleg vizet engedek egy vödörbe, majd cseppentek néhányat a jelen esetben használt Pedicos újdonságból, amit most használtam először, de nagyon tetszik: ) 15-20 percig hagyom  ázni a lábam a vízben.

Majd mikor eltelt az idő, szárazra törlöm a lábam, és jöhet a sarokreszelő/habkő, ezzel eltávolítom az elhalt hámsejteket/bőrkeményedést.
Aztán utána jöhetnek a körmök. Narancsfa pálcával visszatolom/eltávolítom a körömágybőrt, majd formára reszelek, polírozok.
Ezután jöhet a körömlakk: ) Mindig vidám színű lakkokat használok, leginkább a pinkes árnyalatokat.(A most használt Moyra lakk valami eszméletlenül csodás neon szín, hamarosan egy bejegyzésben be is mutatom:) De nagyon szeretem a piros színt is használni, amit a nagyujjamon még strasszkövekkel díszítek : ) Kedvencek még a matricák is, vagy a virág minta( amit pontozóval készítem:) Ha pedikűrösnél járok, akkor szinte mindig franciát választok, egy virág mintával vagy strasszkövekkel díszítve, egyszerűen imádom:)
Fontos, hogy mindig használjuk itt is alap lakkot, mert nagyon hamar sárgára színezi a körmöket.
Alaplakk-szín-és végül fedőlakkal zárom a sort, hogy sokáig szép maradjon, és ne kopjon le hamar- bár a lábkörmökön a lakk nem kopik olyan gyorsan mint a kézen.

Végül lábápoló krémmel zárom a sort-most a Balea csillogós krémjét használtam, amit nagyon imádok:)-szépen belemasszírozom a bőrbe, pár perc alatt meg is szárad és kész is lennék! : )

Lábápolásra nagyon ajánlom az Avon termékeit, az illatuk csodás,rengeteg a választék, és nagyon jó áron vannak! : )

Ezt a folyamatot olyan 2-3 hetente érdemes megismételni, és körülbelül egy órát vesz igénybe, de a végeredmény:szép, puha lábak :)

ez nagyon ott van, csodás*.*


Ti otthon pedikűröztök vagy inkább szakemberre bízzátok? : )

Puszii, Ivett

2013. március 18., hétfő