Follow my blog with Bloglovin

2013. május 21., kedd

A szemöldök tetoválásról- a személyes tapasztalatom

A mai téma elég megosztó szerintem, és gondoltam, megírom az én véleményemet és tapasztalataimat ezzel kapcsolatban.

A téma pedig nem más,mint a szemöldökformázás-szemöldök tetoválás.
A szemöldök formája, színe meghatározó az arc szempontjából. Sajnos kevés embernek van tökéletes szemöldöke, és sokan "előnytelen" szemöldökkel rendelkeznek. Egyből ha rápillantok egy ember arcára, akkor a szemöldökét is szemügyre veszem, nem tudom nálam ez berögzült szokás. Persze az enyém sem tökéletes, de törekszek arra, hogy minél előnyösebb legyen.


A szemöldököm már jó régen elkezdtem kozmetikussal szedetni, olyan 13 éves korom körül, akkor már úgy éreztem, hogy muszáj valamit kezdenem vele. Nekem sajnos nem olyan jó a kézügyességem ehhez, ezért is bírtam szakemberre.Ő csak jobban is tudja hogy mi áll jól nekem.

Aztán egy idő után már a szemöldök festés is terítékre került, és nekem úgy sokkal jobban tetszett a végeredmény. Egyszer viszont sajnálatos módon, SOS helyzet állt elő, és a barátnőmre bíztam a szemöldököm kiszedését, mert ő ugyebár magának szedi és az enyémet is simán megoldja. Na igen, de hát az egyiknek szép formája lett, viszont a másik meg teljesen eltért tőle, így a végeredmény valami katasztrófa lett, folyton takartam a frufrummal, amíg nem mentem újra a kozmetikushoz...azóta sem lehet szép egyformára kiszedni..:/ Meg persze már olyan is előfordult, hogy kicsit ívesebbre szerettem volna, aztán csodálkozó szemöldököt kaptam..:/ Szóval megjártam már mindent.

Végül miután kikerültem dolgozni Németbe, és nem találtam egy kozmetikát sem-nem tudom hogy erre nincsenek,vagy mi a fene van-így egy darabig magamnak szedtem, kisebb-nagyobb sikerekkel, majd egy idő után úgy döntöttem hogy mikor legközelebb Magyarországra utazok, rászánom magam a szemöldök tetoválásra.

Elsőként is fontos, hogy hozzá értő, profi szakemberhez menj, mert elég könnyű elrontani, és egy darabig nem lehet megváltoztatni..

Szerencsére nekem a jól bevált kozmetikusom készített smink tetoválásokat, így ezzel nem volt gond, tudtam hova menjek.

Az egész két alkalomból áll, először kialakítja a formát, megmutatja, hogy neked is tetszik-e és elkészíti. Majd várni kell amíg a varrat lejön teljesen(kb. 3-4 hét), vagyis begyógyul a seb, és akkor még egyszer át kell rajta menni, így lesz tökéletes. A további teendők hasonlóak a rendes tetováláshoz, sokszor kell kenegetni, nem szabad hogy víz és erős napfény érje.

A fájdalomról: Nos én picit éreztem, de mivel érzéstelenítőt használnak így tényleg minimális a fájdalom, vagyis nem vészes. Én a rendes tetoválásnál is úgy paráztam, hogy nem bírom ki meg tutira nagyon fáj, de aztán kibírható..:)

Az árak: Ez változó, én 18 ezer forintot fizettem összesen.

És hogy mennyi ideig tart? Nekem azt mondta a kozmetikus, hogy 2-5 év alatt kikopik, vagyis ezt meg kell ennyi idő után ismételni.
Vagyis mikor már látszik, hogy kezd fakulni, és esetleg más színű lenni(legtöbbször zöld), akkor irány a kozmetikus, és nem kell megvárni amíg teljesen kifakul, és csúnya lesz.

Miután meglett a forma, így én is elbánok vele itthon, nem kell várnom,hogy mikor kerülök a kozmetikus közelébe, és nekem ez nagyon sokat jelent, úgy érzem hogy megoldódott ez a problémám.

A másik dolog, hogy az a fajta nekem sem tetszik, amikor kiszedik teljesen a szemöldököt, na az szerintem csúnya,én mindenképpen olyat szerettem volna, ami olyan hatást kelt, mintha csak be lenne festve.


Hoztam nektek előtte-utána képeket is, hogy lássátok milyen a különbség:



           


Összességében én jó dolognak tartom a szemöldök tetoválást, mert az ember időt spórol meg, és hosszú távon pénzt is. És persze nem utolsó sorban szép formájú és színű szemöldököt kap.: )



Ti hogy álltok ezzel a kérdéssel?
Ti tervezitek a jövőben a szemöldöktetoválást?

Puszii, Ivett


23 megjegyzés:

  1. wow, ez nagyon igényes és szép. tényleg olyan, mintha csak ki lenne festve!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszii : ) Szerencsére ügyes kozmetikust választottam,és tényleg még közelről sem látszik hogy tetoválva van : )

      Törlés
  2. Nagyon szép lett, és jól is áll Neked :) én is szeretnék már szemöldöktetoválást régóta, mert unom, hogy minden reggel rajzolgatni kell :) de még nem mertem rászánni magam.... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszii : ) Én csak javasolni tudom, de tényleg ha kiválasztod a kozmetikust, akkor nézz utána az eddigi munkáinak is! Sokat számít, ha tényleg igényes szemöldököket készített,akkor nem lesz gond: )

      Törlés
  3. Nagyon szép tényleg, és sokat számít, hogy megcsináltattad. Én is mostanában kezdtem el gondolkodni rajta, majd meglátom, mire jutok, és rászánom-e magam :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi : ) Én is sokáig agyaltam rajta,amíg rászántam magam! : )

      Törlés
  4. Tényleg szép lett, de tetoválás előtt is szép volt :)

    Az enyém szőke és ha nincs festve nem is nagyon látszik hogy van. A természetes hatás kedvéért barna szemöldök ceruzával szoktam egy kicsit alásatírozni és utána egy kis matt beige szemhéjpúderrel fixálom, igyekszem kerülni az éles kontúrokat.
    Sokan nem is veszik észre, hogy "rajzolva van" :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszii : ) Ha Magyarban tartózkodom folyamatosan,akkor talán nem is jutok erre a döntésre, de a külföldi munka és távollét miatt muszáj volt valamit lépnem : )
      A szemöldök ceruza tényleg jó ötlet,szépen ki lehet vele emelni a szemöldököt. : ) De én magamnak formára sem tudtam kiszedni szépen,ezért volt fontos a tetoválás : )

      Törlés
  5. Tényleg nagyon szép, nem az a hernyótalpas vastag szemöldök,amit sokszor látni, na attól kiráz a hideg. Én szedetem+festetem, ha már kezd kopni a festés, utánasatírozok szemhéjpúderrel (újabban krémes állagú szemfestékkel). A tetováláson nem gondolkozom, alapjáraton sűrű szemöldököm van, amit kéthetente kell szedetnem, itthon biztosan nem lenne türelmem hozzá, meg szerintem akinek szép formájú szemöldöke van, nem hiányos, annak felesleges a tetoválás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hernyótalpas... :D Ezt még nem is hallottam! :)

      Törlés
    2. Gondolom megvan a látvány, amikor a szemöldök orr felőli vége centi vastagon van tetoválva/festve. Na az a hernyótalp :D

      Törlés
    3. Köszi : )
      Igen, ha valakinek szép formás a szemöldöke, akkor felesleges ezen gondolkoznia.
      Csak nálam a probléma ugye az volt, hogy magamnak nem tudtam kiszedni szépre, és meguntam.
      A hernyótalpast még én sem hallottam :D De van még a csodálkozó szemöldök is szép látvány:D

      Törlés
  6. nagyon szép a formája, tetszik :)

    VálaszTörlés
  7. Én tetoválás ellenes vagyok. :D Lehet azért mert amiket eddig láttam, azokon élőben mind látszott hogy tetovált.
    Én is sokat küzdöttem vele, a kozmetikus sosem tudta normálisan kiszedni, egyszer pedig egy olyan bestia kezei közé kerültem, akinek a "szép, nem túl vékony és íves" a vonalszemöldököt jelentette. Normál esetben semmi hajlamom az erőszakra, de amikor megláttam az eredményt a tükörben, akkor meg tudtam volna fojtani. Évekbe telt visszanöveszteni úgy hogy szép legyen. Most olyan 80%-ban vagyok vele elégedett. :D
    Én magamnak szedem, és matt szemhéjpúderrel színezem, ehhez egy ferde ecsetet használok és szemöldökfésűt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uhh,ismerős az érzés, én is jártam már így kozmetikusnál..:S
      Most már szerintem el lehet úgy készíteni a tetoválást, hogy ne legyen észrevehető : )
      Ha én is ki tudtam volna magamnak szedni szép formásra, akkor én sem döntök így. De nagyon örülök hogy megcsináltattam, mert nagyon megkönnyíti a dolgomat! : )

      Törlés
  8. Neked nagyon jól áll és igényesre van megcsinálva, de látok olyanokat néha, hogy uhhh... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszii : )
      Uhh,ne is mondd én is láttam már olyanokat,ami nagyon gázos volt :D

      Törlés
  9. Szia! :) nagyon szép lett! :) esetleg el lehet kérni a kozmetikus elérhetőségét,címét?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Köszi :)
      Persze, de te merre laksz? mert ő Bajai,nem tudom hogy az nincs-e messze tőletek. : )

      Törlés
  10. Budapesten lakom, Baja sajnos tényleg nagyon messze van :'(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen,az messze van,tudom..tapasztalat..:D
      Kár,pedig szívesen segítettem volna.. :)

      Törlés

Várom a hozzászólásodat! : )